209/1. A poroló felügyelő — A mozdulatlan düh kezdete

A két férfi dühétől szinte vibrált a hermetikusan lezárt vitrin kék fénye. Az Antikvárius és Mr. Henderson, bár mozdulni sem bírtak a rajtuk megkeményedett védőlakk miatt, szemük sarkából dühödten pásztázták a padlón heverő rézkulcsot. A tehetetlen dühöt azonban hamarosan egy végtelenül hétköznapi nesz törte meg: csoszogás hallatszott, majd a nehéz tölgyfaajtó nyikordulva kitárult.
Egy kissé gyűrött egyenruhás, álmos felvigyázó lépett a helyiségbe. Kezében egy félve rágcsált vajas kiflit és egy kopott tollseprűt tartott. Nem mutatott semmiféle meglepetést a két új, csillogó porcelánfigura láttán; a bürokrácia útvesztőiben a dekoráció gyors változása mindennaposnak számított. Unottan lépett a vitrinhez, majd a tollseprűvel hanyagul végigsimította az Antikvárius fényesre lakkozott nóziját.
A könyvkereskedő belsőleg felüvöltött a megalázottságtól, de külseje rezzenéstelen maradt. A felvigyázó ekkor észrevette a padlón heverő rézkulcsot. Bosszúsan lehajolt, felkapta, majd zsebre vágta, miközben félhangosan morogta, hogy a takarítók megint széthagyják a selejtet. Miután végzett a hanyag porolással, komótosan kisétált, magára hagyva a dühöngő párost.
A távozó léptek zaja elenyészett, ám a szoba sarkában álló nehéz, sötét ingaóra számlapja mögül ekkor különös, ütemes kaparászás indult útjára.