208/5. A tökéletes konzerválás — A fénylő végkifejlet

A kaparászás hirtelen felerősödött, majd egy éles, fémes kattanással a bársonypadló kettényílt. Az Antikvárius kétségbeesetten kapaszkodott meg a vitrin falában, miközben Mr. Henderson higgadtan figyelte a mélyből felemelkedő, sárgaréz csuklókkal tagolt mechanikus kart. A szerkezet végén lévő karom fenyegetően ingatott egy nehéz, gőzölgő pecsétnyomót, amelyből forró, bíborszínű viasz csepegett.
A könyvkereskedő már látta lelki szemei előtt a szomorú véget: a bürokrácia könyörtelen gőzgépe egyszerűen kiselejtezi őket a sötét aknába, mint azonosítatlan, felesleges kacatokat. Henderson azonban rámutatott a pecsétnyomó aljára vésett finom feliratra: „Minőségi Garancia – Osztályon Felüli”. A hamis megnyugvás pillanata volt ez; azt hitték, csupán egy ártatlan leltári bélyegzőről van szó, amely hivatalossá teszi a biztonságukat.
A gép karja ekkor hirtelen előrelendült. Nem a papírjaikat kereste. Legelőször Hendersont ragadta meg, majd egyetlen precíz mozdulattal a homlokára nyomta a pecsétet. A porcelánbábu arca fényesebbé vált, mint új korában. Mielőtt az Antikvárius tiltakozhatott volna, a gép felé fordult, és egy finom fúvókából átlátszó, gyorsan szilárduló folyadékot permetezett rá.
A mentolos zselé után ez a különös lakk azonnal elzárta a pórusait. Az Antikvárius megrémült, amikor érezte, hogy a bőre megkeményedik, és a legfinomabb porcelán hideg tapintását veszi át. Mire a permetezés véget ért, már nem volt szüksége levegőre. Mozdulatlanná merevedve, de tökéletes épségben állt barátja mellett. A leltár lezárult: két hibátlan, örökké fénylő kiállítási tárgy pihent a kék fényben.
A csendet csak egy apró nesz törte meg: a vitrin tetejéből hirtelen kicsúszott egy nehéz, vörös selyemzsinórra kötött rézkulcs, és halkan koppant a fényesre lakkozott padlón.