208/4. A konzervált nyugalom — A mechanikus vigasz

Az Antikvárius megpróbált mély levegőt venni, de a tüdőbe áramló gáz inkább hasonlított sűrű, mentolos zselére, mintsem éltető oxigénre. Mr. Henderson, akinek porcelán ízületei egyébként sem igényeltek sok lélegzetet, rosszallóan figyelte a sárgaréz bogár szorgos vésését az üveg túloldalán. A hermetikus zárás tökéletesen működött: a külvilág zajai elnémultak, és a szalon meleg fénye hirtelen tompa, konzerváló kékbe fordult.
„Úgy tűnik, kedves barátom, hivatalosan is műtárggyá avanzsáltunk” – suttogta az Antikvárius, miközben igyekezett nem fészkelődni a szűkös térben. A helyzet korántsem tűnt tragikusnak; a bársonyborítású padozat alatt Mr. Henderson egy apró, rejtett fafiókra bukkant. A fiókban egy finoman megmunkált ezüst szelence lapult, rajta a felirattal: „Tartósított állomány részére – pánik esetén alkalmazandó.”
A szelencét felnyitva nem orvosságot, hanem egy apró, felhúzható játékegeret találtak, amelyhez egy használati utasítás társult. A sárgás papír szerint a szerkezet hivatott elterelni a figyelmet a lassú oxigénvesztésről azáltal, hogy vidám, mechanikus dallamokat játszik a végső elcsendesedésig. Henderson szárazon megjegyezte, hogy a bürokrácia figyelmessége valóban határtalan, bár a zenei repertoár kissé monotonnak ígérkezett.
Miközben az Antikvárius a játékegér apró kulcsát nézegette, a vitrin alól tompa, ritmikus kaparászás rázta meg a bársonyt. Nem a fenti bogár volt az. Valami sokkal nagyobb és nehezebb próbált utat törni magának lentről, a sötét karbantartó aknából, egyetlen fémből készült, éles karommal kocogtatva az üveg fenekét.