207/7. Az illatos bemutató — A páradús elegancia

A kormányzó sárgaréz csengőjének halk, de határozott hangjára a szalon elegáns vendégserege azonnal elhallgatott. A drága brandyvel teli poharak alig észrevehetően mozdultak meg, miközben minden tekintet a márványkandalló felé fordult. Ez nem a megszokott, nyers lángcsóvák puszta bemutatója volt; a kormányzói rezidencia az innováció és a kifinomultság fellegvára volt még a fűtés terén is. A szalonmester, egy mozdulattal, finoman megérintette az ezüstözött állványon pihenő rekeszek egyikét, majd egy diszkrét gombot nyomott meg a kandalló melletti konzolon.
Az automatikus aromaszabályozó halk, hidraulikus zümmögéssel kelt életre. Egy finom, átlátszó permet szállt fel, beborítva az Antikvárius és Henderson dobozait. Az Antikvárius orrlyukaiba édes, vaníliás és szantálfa illat kúszott be, ami a rettegése ellenére is szinte elbódította. Mr. Henderson, a maga porcelán merevségében, nem érzékelt semmit a kellemes illatból, de a rá hulló, finom pára hűvösen csípte az arcát. A rendszer a legmegfelelőbb illóolajat választotta a dobozok „páratartalma” alapján, biztosítva a tökéletes, füstmentes lángszínt – már ha valaha odáig jutnak.
A vendégek elégedetten bólogattak. Egy magas rangú admirális mélyen beleszippantott a levegőbe. – Ez az! Semmi égéstermék, semmi kellemetlen szag. Micsoda technológia! – morogta, miközben a mellette ülő hölgy kecsesen megigazította gyöngysorát. A füstmentes elegancia, amiről a kormányzó oly sokat beszélt, most kézzelfogható valósággá vált. Az Antikvárius hirtelen megértett mindent. Nem a lángszín volt a lényeg, hanem az illat. Az illat, ami a „prémium fűtőanyagból” szabadult fel, amint az lassan, egyenletesen égni kezd.
A szalonmester elégedetten mosolygott. A bemutató első része kifogástalanul sikerült. Már csak a lángok hiányoztak. Egy pillanatra felpillantott a kandalló fölötti, apró rekesznyílásra, ahonnan a levegő áramlott. Egy halk, mély zümmögés hallatszott, mintha valami nagy gép indulna be a falak mögött, egyre közelebb és közelebb.