207/3. A prémium fűtőanyag — A minősített széntöltő

A fadoboz hirtelen megbillent, majd méltóságteljes zökkenéssel elindult egy láthatatlan futószalagon. Az Antikvárius, akinek mellkasára még mindig megbízhatatlanul ketyegve volt ragasztva az ezüstóra, igyekezett megőrizni szakmai méltóságát. A réseken beáramló sós levegőből arra következtetett, hogy a kikötői rakodóudvaron járhatnak. Bizakodásra adott okot, hogy a szomszédos ládából ütemes, bár kissé tompa kopogás hallatszott: Mr. Henderson, vagyis az, ami a teázás után megmaradt belőle, még egyben volt, és porcelánfejével ritmizálta a szállítórendszer zötykölődését.
Az Antikvárius agyában gyorsan összeállt a mentőterv. Prémium kategóriás antikvitásként nyilvánvalóan egy előkelő tengerentúli aukciósházba szállítják őket. Ott egy hozzáértő műgyűjtő azonnal észleli majd a finom, mégis lélegző mázat, és egy óvatos restaurálási folyamattal – talán egy kis langyos ecettel – feloldja a rituális teakeverék okozta merevséget. Ez a gondolat megnyugtatta; végtére is, a minőség mindig utat tör magának.
A futószalag azonban egy fémcsúszdához ért. A díszdobozok süvítve száguldottak lefelé, majd egy tompa puffanással landoltak egy sötét, nehéz olajszagú raktérben. A sós szél hirtelen elült, helyette a gőzgépek fojtogató koromszaga áradt be a deszkák között. Egy gépies, recsegő hangszóró megszólalt a fejük felett: „Rakomány rögzítve. A gőzhajó kazánjának automatikus széntöltő rendszere üzemkész. Prémium minőségű égésgyorsító kiegészítők betáplálása három másodperc múlva kezdődik.”
Az Antikvárius ekkor érezte meg, hogy az ezüstóra a mellkasán hirtelen nagyon felforrósodik.