206/1. A konzervált teadélután — A folyékony állagmegőrzés

A tölcsérből felsíró sercegés végül egy udvarias, száraz torokköszörülésbe torkollt.
– Figyelem, élőleltári egységek! – szólalt meg a gramofonból egy gépies, fémhangú női orgánum. – Az Archívum napi állagmegóvási ciklusa kezdetét veszi. Kérjük, vegyék fel a katalógusnak megfelelő, méltóságteljes alapállást a pormentesítés megkönnyítésére.
Henderson megpróbált hátralépni, de a cipője talpa alatt a padló finom mágneses kattanással rögzült.
– Ha azt hiszi, hogy egy sárgaréz porolónak fogok pózolni... – kezdte méltatlankodva, de a térdei maguktól és engedelmesen megfeszültek.
– Ez teljesen abszurd – suttogta az Antikvárius, miközben a karjai mereven a teste mellé tapadtak. – A tulajdonjog átruházása nem járhat ilyen szintű fizikai kényszerítéssel!
A mennyezet egyik kazettája halkan félrecsúszott, és egy bársonnyal bevont mechanikus kar ereszkedett alá. Tollseprű helyett azonban egy ezüst tálcát tartott, rajta két csésze gőzölgő, kamillaillatú folyadékkal és egy apró, ketyegő vekkerrel.
– Frissítő az iktatott vagyontárgyaknak – jelentette be a gramofon. – A fogyasztás kötelező. A konzerváló permet permetezéséig kilencven másodperc van hátra.
A mágneses szorítás hirtelen engedett annyit, hogy a kezüket a tálca felé nyújthassák. Az Antikvárius és Henderson egymásra néztek. A csészékből felszálló gőz gyanúsan zöldes árnyalatban derengett a fali automata lila fényében.