205/3. A zölden derengő minta — A lebegő leltárérték

Az Antikvárius megtorpant, s a töltőtollat félúton a zsebében felejtve bálványozó tekintettel meredt a zölden derengő fiolára. A benne lebegő porszem szelíd, tökéletes köröket írt le a levegőben, fittyet hányva a gravitáció megszokott szabályaira.
– Látja ezt, Henderson? – suttogta, miközben a gyűjtők jól ismert, tébolyult csillogása költözött a szemébe. – A vámmentességi nyilatkozat csupán bürokratikus elterelés volt! Ez a doboz valódi tartalma: egy kísérleti gravitációs zárvány. A feketepiacon egyetlen ilyen fénylő atómért egész vagyonokat fizetnek a titkos társaságok.
Henderson gyanakvóan közelebb hajolt, de kezét gondosan a kabátja zsebében tartotta.
– Szerintem az ott nem vagyont érő ritkaság, hanem egy bevizsgálandó mintapéldány – figyelmeztette halkan. – És ha jól sejtem, a gép nem ajándékba adta.
– Ugyan már! A bürokrácia képtelen csodákat alkotni, ez nyilvánvalóan egy korábbi tulajdonos elrejtett kincse – intette le az Antikvárius, s óvatosan kinyújtotta ujjait a zöld üvegcse felé.
Amint az ujjbegye megérintette a hideg üveget, az osztályozó falából fémes, sikító kattanás visszhangzott. A szoborrá dermedt, poros alakok egyszerre fordították el a fejüket, s a dobozon ülő figura csontos mutatóujja rászegeződött az aláíratlan formanyomtatványra. A fiola alatt lévő rézfoglalatból egy parányi, eddig rejtett réztábla pattant elő, a következő gravírozott felirattal: „Vámmentes mintatár. Megtekintési és megőrzési illeték: azonnal fizetendő.”