205/2. A bürokratikus örökség — A vámmentes csapda

Az Antikvárius diadalmas mosollyal az arcán lépett a frissen felpattant fadobozhoz, felkészülve a mesés örökségre. Ám aranytallérok helyett a láda mélyéről egy apró, rézrugókon rángatózó mechanikus kar emelkedett ki, amely egy kék tintával lepecsételt, megsárgult formanyomtatványt tartott. A papír tetején díszes, hivatalos betűkkel állt a felirat: „Ingyenes Hagyatéki Leltár és Vámmentességi Nyilatkozat”.
– Látja, Henderson úr? – suttogta az Antikvárius, miközben óvatosan kihúzta a lapot a fém ujjak szorításából. – A sors végre igazságot szolgáltat. Ez a dokumentum felment minket minden további illeték alól. Csak alá kell írnunk, és a csatornában úszó kellemetlen vámvizsgáló gép nem köthet belénk többé. Ez a tökéletes kiskapu.
Henderson hitetlenkedve ingatta a fejét, és hátralépett egyet. Megfigyelte, hogy a környező dobozokon ülő poros alakok nem tágítottak: üveges tekintetük ütemesen követte a papírt vizsgáló Antikvárius minden mozdulatát, mint valami elromlott, kíváncsi óramű. Az egyik figura kezében lévő, rég lejárt menetjegy ekkor hirtelen finom szürke hamuvá porladt.
Az Antikvárius már épp a zsebébe nyúlt a töltőtolláért, hogy ellássa kézjegyével a nyilatkozatot, amikor a mechanikus kar hirtelen visszarántotta az üres csipeszt, és a doboz sötét aljából egy apró, zöldesen derengő üvegcse gurult elő, amelyben egyetlen porszem lebegett magányosan.