205/1. A gazdátlan kulcs — Az ingyenes leltározás

Az Antikvárius óvatosan leporolta a térdét, majd lehajolt a sárgaréz kulcsért. A hideg fém kellemes súllyal feküdt a tenyerében, amiből ő rögtön arra a logikus következtetésre jutott, hogy a hivatali igazságtalanságok kora véget ért.
– Látja, Henderson úr? – suttogta diadalmasan, miközben felállt. – A bürokrácia mindig hagy egy kiskaput a felkészült utazóknak. Ez a kulcs a törvényes távozás elismerése.
Henderson nem válaszolt, csak egykedvűen méregette a környező fadobozokon ülő, mozdulatlan alakokat. Az egyikük kalapján vastag rétegben állt a por, tekintete a semmibe révedt, de a kezében még mindig szorosan fogott egy régen lejárt menetjegyet.
Az Antikvárius a falat pásztázta, ahol a réztábla alatt egy apró, precízen megmunkált kulcslyuk sötétlett. A szerkezet gyanúsan tiszta volt a poros archívum többi részéhez képest. Tétovázás nélkül a nyílásba illesztette a sárgaréz kulcsot, és határozott mozdulattal elfordította.
A fal mélyén nehéz fogaskerekek rezdültek meg. A csikorgó fémzajra a fadobozokon ülő néma gyűjtemény egyszerre emelte fel a fejét, s tucatnyi üveges tekintet szegeződött a két jövevényre. Egy mechanikus tölcsér rekedten megszólalt a mennyezet alatt:
– Az örökös megérkezett. A hagyaték kiosztása megkezdődik.
A legközelebbi fadoboz fedele éles kattanással felpattant.
A csarnok sarkából halk, ütemes ketyegés szűrődött ki.