204/3. A mechanikus vámszedő — A pecsétes felmentés

A ketyegő fadobozka lágyan koccant a tutaj szélének, pontosan ott, ahol Henderson jobb sarka lógott a zöldes vízbe. Az Antikvárius azonnal lecsapott rá, mintha csak egy ritka első kiadású kódexet mentene. Óvatosan kiemelte a vízből, és a füléhez szorította a rézrugós szerkezetet, miközben a zöld fény baljósan derengett fel az arcán.
– Hallatlan! – suttogta döbbenten. – Ez egy önműködő, mechanikus vízi vámvizsgáló készülék, Henderson úr! Az 1842-es dekrétum alapján a magisztrátus ilyen automata szondákkal ellenőrizte az illegális szállítmányokat.
Henderson fáradtan sóhajtott, a radiátor fémrácsai mögül figyelve az alagút falán sorakozó rézszelepeket.
– És mit vizsgál egy ilyen gép egy csatornában?
– Adótartozást, természetesen! – vágta rá az Antikvárius, és már nyitotta is ki a fadobozka rézveretes tetejét. A szerkezet belsejéből egy apró, tintás filcpárna és egy fogaskerekekkel hajtott bélyegzőfej emelkedett ki. A gép kattant, majd egyetlen villámgyors mozdulattal rácsapódott az Antikvárius által szorongatott kikötői szabályzat lapjára.
A papíron egy apró, zölden világító pecsét maradt: „ILLETÉKMENTES – ÁTMENETI TÁROLÁS”.
– Látja? A törvényesség mindenek előtt való! – diadalmaskodott a könyvkereskedő, ám az öröme elszállt, mikor a fadoboz ketyegése hirtelen vészjóslóan felgyorsult. A zöld fény vakítóan fehérre váltott, a tutaj pedig egy sötét elágazás felé sodródott, ahonnan forró gőz és egy mély, fémes morajlás csapott feléjük.