204/2. A fénylő hordalék — A foszforeszkáló vámvizsgálat

A zsilipkapu nehéz vasrácsa felettük csikordult meg, vészjóslóan visszhangozva a szűk téglaalagútban. Az Antikvárius ujjával követte a sárgás lapok apróbetűs sorait, miközben a rögtönzött könyv-tutaj megindult a mélyebb, sötétebb csatornaszakasz felé.
– Ahogy sejtettem! – kiáltott fel diadalmasan, miközben a víz lágyan átmosta a lábbelijét. – A kikötői szabályzat harmadik mellékletének b) pontja egyértelműen kimondja: minden úszó, nem regisztrált faalapú tárolóegység – mint ez a pompás enciklopédia-talpazat – mentesül a révilleték alól, amennyiben tudományos vagy oktatási célokat szolgál. Henderson úr, ön jelenleg a felvilágosodás hivatalos nagykövete!
Henderson, akit a radiátor súlya könyörtelenül a tutaj jobb széléhez láncolt, kevéssé érezte a felvilágosodás fenségét. Inkább az a fura, zöldes derengés nyugtalanította, amely a sötét kanyarulat mögül szűrődött ki, s amely egyre erősebben világította meg a vízen ringatózó katonai tesztládákat.
– Az a fény... nem természetes – nyögte Henderson, miközben megpróbálta cipősarokkal eltolni maguktól a legközelebbi zölden világító dobozt.
– Badarság! – legyintett az Antikvárius, és zsebéből előhalászott egy kis réz nagyítót. – Ez csupán a városi csatornarendszerben tenyésző, foszforeszkáló mélyvízi gombák természetes reakciója a hirtelen megnövekedett kén-dioxid tartalomra. A magisztrátus így spórol a gázlámpákon. Teljesen veszélytelen, sőt, kifejezetten esztétikus!
A tutaj azonban egy hirtelen rántással irányt váltott, ahogy a vízáramlat beszippantotta őket a zöldes fény fészkébe. A falakon nem gombák nőttek, hanem bonyolult, rézcsövekből álló szelepek sorakoztak, amelyekből sűrű, fanyar illatú gőz szivárgott.
A sötétségből, közvetlenül a zöld fénysugár közepéből, egy apró, fekete fadobozka úszott feléjük, tetején egy ütemesen ketyegő, rézrugós szerkezettel, amely halk, fémes kattogással mérte az időt a néma vízen.