204/1. A földalatti tutaj — A szárazföldi hajózás szabályai

A vörösen izzó számláló hirtelen megállt a kilences számnál, és halk, gőzmozdonyszerű sziszintéssel rögzült. A könyvespolcok tutajként ringatóztak a csatorna bűzös, de meglepően méltóságteljes hullámain. Az Antikvárius, miután megbizonyosodott róla, hogy a víztaszító bőrkötéses lexikonok kiválóan szolgálnak másodlagos úszótestként, megigazította a pápaszemét. Elvégre egy tudós nem veszítheti el a tartását csak azért, mert az üzlethelyisége hirtelen átminősült másodosztályú gőzbárkává.
– Ha alaposan megvizsgáljuk a hidrodinamikai törvényeket – kiáltotta a zúgásban Hendersonnak, aki jelenleg arccal a falnak tapadva lógott a vizes deszkák felett, mivel nadrágjának fémcsatjai makacsul hozzákötötték egy elszabadult öntöttvas radiátorhoz –, ez a csatornaszakasz egyértelműen a régi vámhatár felé lejt. Vagyis a gravitáció és a helyi adópolitika közös erővel juttat el minket a torkolatig.
Henderson csak egy fojtott nyöszörgéssel válaszolt. Nem a fémcsatok szorítása aggasztotta, hanem az a tény, hogy a sötét vízből egyre-másra bukkantak elő a felszínen lebegő, gyanúsan szabályos alakú fadobozok. A ládákon halvány, foszforeszkáló zöld betűkkel a következő felirat állt: „Királyi Haditengerészet – Roncsolásmentes Súlyteszt”.
Az Antikvárius, mit sem sejtve a közeledő fémhalmazról, diadalmasan húzott ki a vízből egy úszó tölgyfa fiókot. Elégedetten konstatálta, hogy a benne lévő kikötői szabályzat teljesen száraz maradt. Azonnal lapozni kezdte, hátha talál bekezdést a „raktárak engedély nélküli folyamhajózása” esetére, miközben a fejük felett fenyegetően zúgni kezdtek a csatorna régi fémzsilipjei.