203/7. A csatorna hullámai — A szárazföldi hajórepedés

– Nos, ez csupán egy finoman hangolt barometrikus páralecsapódás – suttogta az Antikvárius, miközben igyekezett úgy tenni, mintha a térdig érő, sós illatú gőz a legtermészetesebb dolog lenne egy szárazföldi üzletben. – A sárgaréz műszer nyilvánvalóan egy korai elektrosztatikus játék. Semmi köze a valós navigációhoz.
Henderson nem felelt, mert a feszülő nadrággombjai már az iránytű üveglapját kocogtatták. A zöld fénysugár hirtelen vakító fehérré vált, és a tengeri napló lapozódása fülhasogató sivítássá erősödött. A tölgyfapadló recsegve megadta magát: nem a mágneses vonzás győzött, hanem a fizika egy egészen más, elfeledett törvénye. A raktár padlója alatt nem ártalmatlan hőtágulás zajlott, hanem a régi kikötői hidraulika ébredt fel, amelyet az antikvárium alá építettek száz évvel ezelőtt.
A csavar akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az iránytű számlapja mögül előugrott egy nehéz, fogazott öntöttvas kar. Henderson nem a titokzatos északi pólus áldozata volt, hanem a raktár automatizált rendszere azonosította őt „beérkezett nehézszállítmánynak” a fémkapcsai miatt. Egyetlen hatalmas rántással a padló kettényílt, és a teljes hátsó szoba elindult lefelé, egyenesen a városi csatornarendszer sötét, hömpölygő vizébe, mint egy frissen avatott csatahajó. Az Antikvárius kétségbeesetten kapaszkodott egy könyvespolcba, miközben az üzlet lassan elúszott a gyanútlan utca alatt.
Amikor a zaj elült, a sötétben csak egy apró, fémes csörrenés hallatszott. A napló elsüllyedt lapjai közül egy rozsdás, sárgaréz számlálótárcsa gurult ki a vizes deszkákra, amelyen makacsul pörgött egyetlen vörös számjegy.