203/5. A kék üvegcse titka — A gravitáció csendes szabotázsa

Az Antikvárius óvatosan, két ujjal emelte le a kék üvegcsét a sarokpolcról. Miközben Henderson háta mögött újabb vaskulcsok és egy sárgaréz gyertyatartó landolt halk csattanással, a kis edényben lévő ezüstös folyadék makacsul fittyet hányt a fémek vad vándorlásának.
– Rendkívüli – mormogta az üzletvezető, és közelebb lépett a mágneses feszültség élő gócpontjává vált ügyfélhez. – Ez a sűrítmény egy ritka, nem-mágnesezhető higanyötvözet, amely szerkezeti sűrűségénél fogva leárnyékolja a statikus mezőt. Kérem, igyon belőle egy kortyot, ez semlegesíti a töltést.
Henderson, akinek a mellkasára ekkorra már egy kisebb szögesláda is rátapadt, meglehetősen bizalmatlanul méregette a felkínált orvosságot.
– Igyak? – sziszegte összeszorított foggal, miközben a lábai alatt lévő tölgyfapadló gyanúsan recsegni kezdett. A padló alatti mágneses szállítórendszer hirtelen, fülsiketítő kattanással indult be, és a férfi cipősarka lassú, de megállíthatatlan csúszásba kezdett a hátsó szoba irányába.
– Csak egy apró kortyot – erősködött az Antikvárius, miközben sietős léptekkel követte a hátráló Hendersont. – A hőtágulás okozta talajmozgás és a folyadék sűrűsége közötti korreláció tudományosan igazolt tény. Ha a nehézkedési együttható kiegyenlítődik, ön azonnal szabaddá válik.
Henderson végül elvette az üveget, ám mielőtt a szájához emelhette volna, a szoba sarkában álló, eddig teljesen néma tengerészeti láda mélyéről halk, ritmikus kattogás hallatszott, majd a kulcslyukán keresztül egy halvány, zöldes fénysugár vetült a poros padlóra.