203/4. A statikus vonzás — A fizika makacs tévedései

Mr. Henderson úgy állt a szoba közepén, mint egy megelevenedett hűtőmágnes. Mellényén a rézpecsét mellett immár három biztosítótű és egy vaskulcs feszített. Az Antikvárius igyekezett megőrizni szakmai méltóságát, közelebb lépett, és tudományos alapossággal megkopogtatta Henderson vállát.
– Egyszerű elektrosztatikus kisülés – jelentette ki magabiztosan. – A gyapjúzakó súrlódása a kárpittal, kombinálva a pincéből felszálló gőzzel. Pár perc, és a töltés elillan. Csak maradjon mozdulatlan.
Hendersonnak azonban esze ágában sem volt mozdulnia, mivel lábai lassan csúszni kezdtek a fapadlón a hátsó raktárajtó felé. A mélyből érkező morajlás felerősödött, és a raktár polcairól nehéz puffanások hallatszottak. Az öntöttvas súlyminták egyenként keltek útra a sötétben Henderson háta felé.
Az Antikvárius lépést tartott a hátráló férfival, lázasan jegyzetelve noteszébe, még mindig a fizika makacs törvényeivel magyarázva a látványt. Amikor az első vassúly átütötte a hátsó szoba függönyét és cuppanva tapadt Henderson lapockájára, a férfi csak halkan felnyögött.
Mielőtt a teljes súlykészlet követte volna az elsőt, az Antikvárius tekintete megakadt egy magányos, kék üvegcsén a sarokpolcon. A benne lévő sűrű, ezüstös folyadék teljesen mozdulatlan maradt, fittyet hányva a mindent elsöprő mágneses vonzásnak.