203/3. A mágneses tranzakció — A fémek engedetlen vándorlása

Az Antikvárius tágra nyílt szemmel bámulta a tölgyfa pult hasadékából kiemelkedő, vörös selyemzsinóron függő rézpecsétet. Meggyőződése volt, hogy a bolt alatt húzódó régi csatornarendszer gőznyomása végzi ezt a fura mutatványt. – Egyszerű fizika – mormogta, miközben óvatosan a pecsét felé nyújtotta a kezét, de a hangja elárulta a növekvő feszültséget.
Mielőtt azonban az ujjai elérhették volna a fém korongot, a padló alól mély, morajló vibráció rázta meg a helyiséget. Az Antikvárius igyekezett megnyugtatni magát: a fapadló ártalmatlan hőtágulása és a régi tartógerendák játéka ez csupán, semmi több. A megnyugvás azonban elillant, amikor a pulton heverő fém iratkapcsok hirtelen táncolni kezdtek, majd egyszerre, mint egy megriadt raj, a hátsó szoba felé lőttek ki.
Nem a gravitáció tréfálta meg őket, hanem a láthatatlan, gépies erő. A mélyben beindult az elfeledett mágneses szállítórendszer, amely most mohón szívott magába mindent, ami vasból vagy rézből készült. A rézpecsét megrándult, és a selyemzsinórt maga után húzva, vízszintesen száguldott el az Antikvárius füle mellett.
A hátsó szoba homályából fémes csattanás hallatszott. Mr. Henderson mágneses teste, amely az előbb még a gőzfejlesztő mellett állt, most valóságos fémgyűjtőként funkcionált. A pecsét tökéletes pontossággal tapadt a férfi mellénygombjára, miközben a padló alatt az automatizált értékesítési folyamat könyörtelen fogaskerekei újabb fokozatba kapcsoltak. Egy távoli, éles csengő hangja jelezte, hogy a tranzakció még nem ért véget.