202/4. A suttogó karton — A túlterhelt egyensúly

A kalapos vásárló elégedetten csettintett, majd előhúzott a zsebéből egy nehéz sárgaréz pecsétnyomót, hogy véglegesítse a szállítólevelet az automata pultján. Odabenn, a karton fogságában az Antikvárius úgy érezte, a helyzet kezd kicsúszni a kezéből. Hallva a kinti csendet és a szíjcsikorgást, torka szakadtából elkiáltotta magát: „Minden a legnagyobb rendben, kérem, csak a hőtágulás!” A vastag csomagolóanyag és a feszülő pántok miatt azonban a kiáltás csupán rekedt, ritmikus fémes morajlásként szűrődött ki a külvilágba.
– Rendkívüli! – lelkendezett a vevő, miközben finoman megsimította a kartondoboz élét. – Még beépített akusztikus visszajelzővel is ellátták a rakományt. Valóban prémium áru.
Eközben a padló alatt Henderson mágneses mezője, mintha csak megbántódott volna a tehetetlenségtől, még magasabb fokozatra kapcsolt. A sötétben rekedt nehéz vasalatok és az elfeledett mérlegsúlyok dühös kaparással préselődtek egyre közelebb a deszkákhoz. A bolt sarka halk reccsenéssel megroszkadt, ahogy a fémek feszítették a tartógerendákat. A vörös jelzőfény a küszöb alatt hirtelen villogásból folyamatos, izzó vörös fénnyé vált, jelezve, hogy a rendszer észlelte az elakadást, és felkészült a kényszerű tehermentesítésre. Egy apró, gőzhajtású szeleptű emelkedett ki a padlórések közül, halkan sziszegve.