202/2. A tartozék kulcs — A garanciális leltár

A kalapos úr kimérten lehajolt, és két finom ujjmozdulattal felvette a cipője orránál ketyegő rézkulcsot. Megforgatta a fényben, majd elégedett hümmögéssel a mellényzsebébe süllyesztette, mintha csak egy természetes pótalkatrészt vett volna át, amely alanyi jogon jár a megvásárolt portékához.
– Nagyszerű – bólintott a vásárló. – A pót-felhúzókulcs mindig hasznos az ilyen kényes, finommechanikai szerkezeteknél. Rendkívül figyelmes, hogy a tartozékokat külön felszámítás nélkül mellékelik a vételárhoz.
A barna csomagolópapír eközben szorosan rásimult az Antikvárius vállára. Az automata szerkezet nem spórolt a vastag kenderzsineggel: nyolc precíz csomóval rögzítette a törzset, miközben egy rézbélyegző forró viasszal nyomta rá a minőségi tanúsítványt a csomagolásra. Mr. Henderson felé már a második alakformált kartonborítás gördült elő a görgősoron, tökéletesen méretezve a szögletes vállaira.
Az falióra hirtelen hármat csendült. A számlap alatti kis ablakban egy iktató papírszalag jelent meg, amely száraz kattogással adta ki a végső bizonylatot. A papírra nyomtatott vételár alatt vastag betűkkel állt a záradék: *„Eladva: két darab önműködő, hiánytalanul leltározott bolti egység. Garancia: a következő átvizsgálásig.”*
Az Antikvárius a papírrétegek alól próbált méltóságteljes pillantást küldeni Henderson felé, de a kartonborítás már a látóterét is eltakarta. Csupán a görgők ütemes berregését hallotta, ahogy csomagjaik megindultak a nyitott ajtó felé. A küszöbnél azonban a szállítószalag váratlanul megtorpant egy tompa fémkoppanás miatt.