201/2. A rézkulcs tévedése — A hamis felmentés

Az Antikvárius óvatosan lehajolt a rézkulcsért, vigyázva, nehogy az öltönye szövete felesleges súrlódást keltsen a mágneses padlózaton. A hűvös fémöntvényen egyetlen, aprólékosan vésett jelzés állt: egy fogaskerékbe zárt *K* betű. A józan elme ilyen szorult helyzetben felülbíráló mesterkulcsra gyanakszik, amely megállítja a tévedésen alapuló leltározást, vagy legalább visszahúzza Henderson távolodó vitrinjét a selejtező szektorból.
Amikor a legközelebbi hidraulikus oszlopon megpillantott egy hajszálpontosan kulcslyuk méretű rést, az Antikvárius arcára fanyar, megkönnyebbült mosoly ült ki. A mechanikus szerkezetek elvégre mindig hűek a logikához. Határozott mozdulattal a nyílásba illesztette a kulcsot, és óramutató járásával megegyezően elfordította.
A várt vészleállás helyett azonban a mennyezet gőzszelepei éles sziszintéssel nyíltak meg, és a falból egy apró, rézborítású tölcsér bukkant elő. Nem felülbíráló gomb volt ez, hanem a leltári rendszer manuális panaszfelvevő nyílása. A cső mélyéről gépies kattogással egy fonográfhenger indult be, amely udvarias, de hajlíthatatlan tónusban tudatta: a reklamáció feldolgozási ideje negyvennyolc munkanap, feltéve, ha a felszólamló ötvözete nem korrodál a várakozási idő alatt.
Az Antikvárius csüggedten engedte le a karját, miközben a sínpályán újabb fémes csikorgás szűrődött fel. A sötétből egy rugós számlálószerkezet gördült elő, és a falon lévő óra mutatója végérvényesen átugrott.