200/4. A leltározott gyűjtemény — A tulajdonosváltás ára

A fogazott lánc nem rántotta el őket a mélybe, ahogyan az Antikvárius rettegve várta. Ehelyett a padlólemez finom, méltóságteljes lendülettel fordult egyet a saját tengelye körül, pontosan száznyolcvan fokos fordulatot téve. A sötétség helyett halvány, borostyánsárga fény derengése fogadta őket, miközben a szerkezet halkan megállította a talpazatukat.
A kirakat külső üvege mögött eltűnt a kihalt utca. Helyette egy végeláthatatlan, föld alatti csarnok tárult fel előttük, amelynek polcain és üvegkalitkáiban finoman megmunkált, sárgaréz alkatrészekkel kiegészített alakok álltak sormintában. Henderson merev szemei előtt egy ismerős arc derült ki: az antikvárium előző tulajdonosa állt a szomszédos vitrinben, cilindere alatt tökéletesen kifényesített rézpecséttel.
Az Antikvárius ekkor értette meg a mechanizmus valódi logikáját. A rendszer nem eladta a bolt tárgyait – az automata magukat az üzemeltetőket gyűjtötte be, amint a leltári hiány elérte a kritikus mértéket. A kint fütyörésző úriember nem gyanútlan vásárló volt, hanem a leltározó szerkezet legújabb, még friss alkatrésze, aki most foglalta el a helyét a pult mögött.
A rézkar utoljára még felnyúlt a mennyezetről, és mindkettejük hajtókájára rátűzött egy-egy apró, gravírozott táblát: LELTÁRILAG RÖGZÍTVE.
A csarnok csendjét hirtelen tompa, fémes koppanás törte meg. A szomszédos tárolóban álló, lepecsételt láda szellőzőnyílásán át vékony gőzsugár csapott ki a sötétbe.