200/2. Az elégedett vásárló — A mechanikus tévedés

A látogató, egy terjedelmes posztókabátot viselő úriember, közelebb lépett a kirakat üvegéhez. Gondosan megigazította az orrán a csiptetőt, majd végigmérte az Antikváriust, aki merev tartásban, selyemnyakkendőjét mechanikus pontossággal viselve állt az emelvényen.
– Elképesztő viaszmunka – mormolta a férfi, és elismerően koppintott az üvegre. – Bár a tekintete meglepően intelligens. Vagy talán rugós feszítésű az inga?
Henderson fémváza halkan kattant, amint az alsó mágneses sínpálya apró, korrigáló feszültséget küldött a szerkezetbe. Az Antikvárius próbálta megrándítani a szemöldökét, de a mellényén rögzített rézpecsét azonnal kisáramoltatta a finom beállító impulzust: a feje milliméteres pontossággal billent balra, pontosan úgy, mint egy finommechanikai óramű.
– Lám csak! Reakcióképes kinetikus bábu – vigyorgott a vásárló, és benyúlt a kabátjába a tárcájáért. – A bal oldali fémvázas darab is eladó?
A padló alól tompa, gőzhajtotta sípolás hallatszott, mire a sárgaréz tölcsér a fal mélyéből fojtott hangon megszólalt: „A tétel kizárólag egybefüggő kollekcióként értékesíthető. Előleg fizetése kötelező.”
A vásárló meglepetten felnevetett. Meg volt győződve róla, hogy a boltos egy rejtett csövön keresztül beszélt hozzá a hátsó szobából. Csekket húzott elő, de mielőtt a tollat a papírhoz érintette volna, a kirakat alatti nyílásból egy apró, sárgaréz szorítókar emelkedett ki, és finoman megkocogtatta a padlólemezt.