200/1. A hiánytalan kirakat — Az automata leltár

A járdaburkolat lezárulása után a sötétségben tompa, bársonyos puffanás jelzete az Antikvárius érkezését. Nem a kemény földre esett, hanem egy precízen méretezett, rugós tárolórekeszbe, közvetlenül Mr. Henderson fémváza mellé. Henderson szemei riadtan villogtak a falra szerelt, sárgaréz leltáróra halvány, zöldes fényében.
– Te... te is leltári tétel lettél? – kérdezte Henderson, miközben fémvázából fojtott, remegő kattogás hallatszott.
– Úgy tűnik, én voltam a hiányzó működtető alkatrész – morogta az Antikvárius, miközben hiába próbálta lefejteni mellényéről a hevesen kattogó rézpecsétet, amely mostanra tökéletesen illeszkedett a rekesz beépített foglalatába.
Odalenn a falakban fogaskerekek százai kezdtek olajozott táncba. A tárolórekesz finom rezgéssel elindult felfelé egy belső sínpályán, egyenesen a kirakat alsó emelvénye felé. Egy mechanikus kar fémcsipesze óvatosan igazított egyet az Antikvárius nyakkendőjén, míg egy másik kar gondosan portalanította Henderson fémvállát.
– A rendszer helyreállt. A kirakati bemutatóegység hiánytalan – búgta a sárgaréz tölcsér a mélyből.
Fent az üzletben a nyitva felejtett ajtó csengője vidáman megcsördült. Egy új vásárló lépett be, s elismerően bicentett a kirakatban álló két mozdulatlan, meglepően élethű figurának.