199/4. Az alsó szerelőakna — A csillapított szabadesés

A targonca nem zuhant a mélybe, hanem meglepő eleganciával, mint egy gépiesen kiegyensúlyozott teherlift, gördülni kezdett a sötét járat mélyére. A két teherhordó kenderkötelei egyetlen hirtelen rántással kiszabadultak a tenyerekből, megperzselve a bőrkesztyűket. A hordárok meg sem kísérelték visszatartani a többmázsás tömeget; a szakmai büszkeségüknél lényegesen erősebb volt az az ösztönük, amely a fizetett munkaidő végét jelezte.
– Ez nem gőzfűtés – jegyezte meg a köpcösebb hordár, miközben elégedetten megvizsgálta a tenyerét. – Ez egy nemzetközi nyomtávú teherjárat. A fuvardíj viszont pontosan a küszöbig szólt, a mélytengeri szállításért külön illeték jár.
Az Antikvárius nem válaszolt. A mellényzsebében forrósodó rézpecsét halk, mágneses lüktetéssel húzta a testét a tátongó nyílás felé. Henderson fémes törzse már elmerült a mélyben, de odalentről megnyugtató, szinte hivatali csilingelés visszhangzott – pontosan olyan, mint amikor egy precíz számlálóberregő rögzíti a raktárba érkező tételeket.
A járdaburkolat alatt rejtőző rézsínek mentén halvány gőzpára szivárgott fel. Az Antikvárius óvatosan az akna szélére hajolva pillantotta meg a sötétben világító réztáblát: Alsó Szint – Zárolt Terület. Közvetlenül a perem alatt egy finoman csiszolt, számozott porcelán fogaskerék gördült ki a homályból, és halkan kocogva megállt a cipője orránál.