199/1. Az élő kirakatbábu — A tökéletes egyensúly ára

A sárgaréz árcédula finoman megrebbent, amikor a bolt ajtaja feletti csengő megkondult. Egy köpcös, szürke kabátos vevő lépett be, esernyőjéből a víz egyenesen a parkettára csöpögött. Megállt a kirakat előtt, és elismerően csettintett Henderson láttán, aki mozdulatlanul, feszült izmokkal viselte a rászegezett vaskorongokat.
– Rendkívül élethű – jegyezte meg a férfi, és megkocogtatta Henderson térdét, amely fémesen kongott. – Szinte érezni a hivatali fegyelem illatát. Mennyit kér érte?
Az Antikvárius a pult mögül hűvösen felelt:
– Százkilencvennyolc tallér. A kalibrációt nem bonthatom meg, az tönkretenné az egyensúly esztétikáját.
A szürke kabátos férfi elővett egy mérőszalagot, és lemérte Henderson vállait. A „szobor” szemei kétségbeesetten vibráltak, de a mágneses mező szorításában még a száját sem tudta megmozdítani. A látogató elégedetten bólintott, majd aláírt egy csekket.
– Megveszem. Otthon, a kandalló mellett pont van egy fülke, ahol a huzat majd megforgatja a porcelánokat.
Ahogy a vevő távozott, a pult alól egy apró, zöld penésszel borított rézpecsét gurult elő, halkan koppanva az Antikvárius cipőjénél.