197/4. A véglegesített kalibráció — A tárolási illeték

Henderson óvatosan felemelte a cirádás rézkulcsot, mintha az bármelyik pillanatban felrobbanhatna. Megforgatta a halvány gőzfényben, majd a falon futó, bonyolult csőrendszer felé fordult.
– Ez kétségkívül a vészleeresztő szelep kulcsa – jelentette ki diadalmasan, miközben a homlokát törölgette. – Ha megtaláljuk a hozzáillő nyílást, nyomástalaníthatjuk a hidraulikát, és a rögzítőkarok elengedik az épületet. Csak egy kis fizika az egész, kedves barátom.
Az Antikvárius nem válaszolt. Ő a mérleg oldalán lévő apró, alig észrevehető réztáblát tanulmányozta, amelyre finom, hivatalos betűkkel a következő állami rendeletet vésték: „A kalibrációs súly véglegesítésére szolgáló kulcs.”
– Nem vészleeresztő, Henderson – mondta az Antikvárius szárazon. – Ez a kulcs arra szolgál, hogy hitelesítsük a mért értéket. Ha elfordítjuk, a gép elfogadja a száz kilót, és kiállítja a végleges vámmentességi bizonylatot. Csak éppen a mérleg tálcája alatti zárba kell illesztenünk.
A padlószint feletti kis résnél valóban ott sötétlett egy apró kulcslyuk. Henderson, megelégelve a bizonytalanságot, letérdelt, és határozott mozdulattal elfordította a kulcsot.
A fogaskerekek zizegése azonnal elnémult. A fémkarok azonban nemhogy elengedték volna az antikvárium alapjait, de még szorosabban simultak a falakhoz. A mérleg tálcája hirtelen kettényílt, és a kétkilós adólajstrom, valamint a nehéz latin szótárak visszavonhatatlanul bezuhantak a gép mélyébe. A falon lévő kijelző pedig újabb sorokat kezdett gépelni: „Kalibrációs minta elfogadva és archiválva. Köszönjük az adományt. A szárazdokk területén tárolt magántulajdon tárolási díja: naponta tíz shilling. Az első nap kiszámlázva.”
Az Antikvárius mélyet sóhajtott, majd az egyre sűrűsödő, sós tengeri szagú ködben megpillantott egy apró, rácsos rézablakot a dokk falában, ami mögött valami halkan és ritmikusan kaparászott.