197/1. A gőzhajtású nyugta — A hivatali kikötés

A faépület tompa, méltóságteljes koccanással ütközött a szárazdokk tölgyfa peremének. A sárgaréz jelzőcsengő háromszor tisztán felcsendült a ködben, mire a padló alatti fogaskerekek végleg elhallgattak. A fülsiketítő gépzaj helyét baljós, hivatali csend váltotta fel.
Henderson lassan elengedte az ajtókilincset, és zsebkendőjével megtörölte izzadt homlokát.
– Nos – suttogta, miközben az ablakon át a tölgyfakaput kémlelte –, feltételezem, most rontanak ránk a végrehajtók az árréssel és a lefoglalási jegyzőkönyvekkel.
Ám a ködből senki sem lépett elő. Helyette a dokk falán elhelyezett rézcsőből sziszegő hang kíséretében egy gőzmeghajtású mintázó kar csúszott ki, és egy elegáns, pecsétviasszal lezárt papírtekercset fektetett az antikvárium ablakpárkányára.
Az Antikvárius két ujjával óvatosan megemelte a dokumentumot, mintha az egy ritka, de fertőző kézirat lenne. Ahogy széthajtotta, a száraz tinta szagához sós tengeri levegő keveredett.
– Nem végrehajtó érkezett, Henderson – jegyezte meg elgondolkodva. – Ez egy automatikus érkeztetési elismervény és egy behajtási számla. Dokkolási illeték, vontatási pótadó és vámkezelési díj.
– És kinek kell kifizetni? – kérdezte Henderson, miközben kíváncsian közelebb lépett.
Az Antikvárius a kapu felé mutatott. A tölgyfa ajtó mellett egy sárgaréz nyílás tátongott, felette kis gravírozott táblával: „Fizetés kizárólag aranyfüsttel vagy 18. századi bőrkötésű fóliánsokkal.”