196/1. A ketyegő kronométer — A nemzetközi nyílt víz

Az Antikvárius lehajolt, és óvatosan felemelte a nedves deszkákról a rézveretes zsebórát. A mutatók nem a szokásos kört írták le; a számlapon huszonnégy óra helyett tengeri mérföldek és apály-dagály ciklusok váltakoztak hajszálvékony gravírozással.
– Ez nem óra, Henderson – jegyezte meg halkan, miközben megtörölte az üveget a zakója ujjával. – Ez egy beépített regisztrációs kronométer. És ha jól látom, épp most léptünk be a nemzetközi vizekre.
Henderson közben egy meglazult tölgyfa polccal próbálta kitámasztani a bejárati ajtót, amelyen át sós pára és permet csapódott az enciklopédiákra. A kenderzsineg, amellyel a százkilós tesztsúlyt tartották, most vitorlakötélként feszült a plafon gerendái között, s az épület vitorlabontás szerű recsegéssel vágott neki az első hullámoknak.
– Ha a Tengerészeti Hivatal ellenőre nem tud átevezni a pékség felől, lemarad a kiszállási díjról – zihálta Henderson, miközben az ajtóréseken át a horizontot kémlelte.
A vízen úszó antikvárium lassan egyenesbe jött. A tenger azonban nem volt teljesen néptelen: tőlük néhány kábeltávolságra egy magányos, rozsdás bóján réztábla csillogott. Az Antikvárius a periszkóphoz lépett, hogy szemügyre vegye a feliratot, de mielőtt belenézhetett volna, a padló alól fémes, ütemes kongás hallatszott, mintha egy horgony lánca futott volna ki a pince mélyéből.