195/2. A terhelési próba — A feszülő falak

A rézharang tompa, sós zöngéssel elhallgatott, de az utca felőli ajtó zárva maradt. Ehelyett a kéménykürtőből fojtogató, kátrányos gőz tört elő, és egy sárgaréz hüvely ereszkedett le egy vékony acélhuzalon, egyenesen a pókhálószerűen kifeszített kenderzsinegek közé.
Az Antikvárius dühösen rántotta ki a fémhengerből a nedves, sószagú pergament. A Tengerészeti Hivatal hivatalos pecsétje alatt az állt: a gőzhajóvá minősített egység kötélzetének teherbíró képességét azonnali hatállyal hitelesíteni kell. A szabályzat szerint a minimális tesztsúly pontosan száz kilogramm, amelyet a főárbocra – vagyis a mennyezeti csillárról lelógó zsinórra – kell rögzíteni.
– Nincs itt semmi, ami száz kilót nyomna, csak a páncélszekrény! – sziszegte Henderson, miközben a dühgörcstől rángatózott a szemöldöke. Nem volt választásuk; ha megbuknak a szemlén, a hivatali vontatóhajók könyörtelenül bezúzzák az egész üzletet.
Ketten vonszolták a nehéz, vasalt tölgyfa szekrényt a szoba közepére. Ahogy a kenderzsinegeket rácsomózták a fogantyúkra és megfeszítették a rendszert, a bolt falai baljóslatúan megreccsentek. A gipsz mögötti periszkóp lassan megmozdult, és egyetlen, hideg üvegszemmel figyelte a feszülő köteleket.
A sarokban álló, évtizedek óta száraz sárgaréz tintatartóból hirtelen sötétkék, sós tengervíz kezdett szivárogni a padlóra.