195/1. A kenderzsineg-árboc — A sterilizált fedélzet

Az új, steril hajnal szinte sértő kék fénnyel világította meg az antikvárium makulátlanul fehér falait. Az 1642-es kötetek úgy csillogtak a polcokon, mint a frissen nyomtatott áruházi katalógusok, megfosztva minden múltbéli méltóságuktól. Mr. Henderson az egyik sarokban gubbasztott, egy hatalmas gombolyag kenderzsineggel a kezében, míg az Antikvárius egy sárgaréz szextánssal próbálta bemérni a mennyezeti csillár és a bejárati ajtó közötti szöget. A küszöb felett lógó, polírozott rézharang fenyegetően csillogott a derengő fényben.
– Ha nincs kötélzetünk, a Tengerészeti Hivatal zátonyra futott roncsnak minősít minket, és egyszerűen kiszanálja a polcokat – morogta Henderson, miközben a zsinór egyik végét az asztal lábához csomózta, a másikat pedig átvetette a fűtőcsövön. Ezzel hivatalosan is létrehozta a bolt első árbockötelét.
Az Antikvárius kétségbeesetten lapozott fel egy tengerészeti kézikönyvet, de a lapok olyan fehérek és szagtalanok voltak, hogy szinte vágták a szemét. A szabályzat szerint a gőzhajóknak legalább három rögzített kötélpályával kell rendelkezniük a fedélközben, különben elveszítik a menetrendi engedélyt.
Így hát nekiláttak. Fonalakból, könyvkötő selyemből és vastag csomagolózsinegből bonyolult hálót szőttek a bolt belsejében. Mire a nap első sugarai elérték az ablakot, az antikvárium úgy nézett ki, mint egy túlméretezett, geometrikus pókháló, amely feszülten várja az ellenőrt.
Ekkor a rézharang magától megkondult.