194/6. A vakolati optika — A leskelődési illeték

Az Antikvárius óvatosan közelebb lépett, és pápaszemét az orrnyergére tolva megvizsgálta a falból kiágaskodó, gőzölgő rézcsövet. A periszkóp lassan körbefordult, majd száraz, mechanikus kattanással megállt, egyenesen a boltvezető bal szemére szegezve a lencséjét.
– Látja, Henderson? – suttogta az Antikvárius, miközben nem merte elfordítani a fejét. – A parti őrség felderítő szondája. A szekrény eltolásával nemcsak kitértünk a zátony elől, hanem beléptünk az alagsori hadiövezetbe is.
A segéd még mindig a hajónapló-nyomtató mellett állt, kezében a még meleg papírszalaggal. A gép ezen a ponton hevesen zakatolni kezdett, és újabb üzenetet köpött ki: „FIGYELEM: Vízalatti tárgy a vakolat mögött. Észlelési mélység: fél hüvelyk.”
A periszkóp tetején lévő rézkupak ekkor éles sípszót adott ki, és egy apró, viaszos vászonba tekert cső emelkedett ki a lencse melletti nyílásból. Az Antikvárius két ujjal kihúzta a hengert, és széttekerte a benne lapuló, sószagú miniatűr okiratot.
– Ez egy felderítési pótilleték-kivetés – állapította meg hűvös tárgyilagossággal. – A Tengerészeti Hivatal szerint a vakolatmentes felületeken üzemeltetett optikai kormányművek után négy garas leskelődési illeték fizetendő kilométerenként. Henderson, szerezzen egy kalapácsot. Le kell vakolnunk a látóhatárt, mielőtt az adóellenőr átmászik a csövön.