194/5. A szekrényes kormánymű — A kitérő manőver

Henderson a vállát a faragott mahagóni szekrény oldalának vetette. A régi tölgyfa padlódeszkák éles recsegéssel tiltakoztak a nyomás alatt, ahogy a súlyos bútor pontosan két hüvelyknyit elcsúszott kelet felé. Az antikvárium belseje leheletnyit megdőlt; a mennyezetről lógó kristálycsillár finom csilingeléssel lengett ki balra, akár egy viharos tengerre futott korvett árboclámpája.
A kirakatüvegen túl, a sűrű párában derengő mészárosüzlet cégére lassú mozgással eltávolodott az útvonaluktól. A járdán áthaladó kalapos járókelő egy pillanatra megtántorodott, majd gyanakvóan a talpa alatti utcakövekre meredt, amelyek mintha néhány fokkal elfordultak volna a megszokott tengelyüktől. A járdaszegély jelentette zátonyveszély egyelőre elhárult.
– Kiváló manőver, Henderson – állapította meg az Antikvárius, és a pult alól előhúzott réztávcsővel megvizsgálta a szomszédos zöldséges standjának távolságát. – A csatorna közepén vagyunk. Igazítsa ki a hajónaplót, mielőtt az árapály visszanyom minket a pék felé.
A segéd megtörölte az izzadt homlokát, ám amikor visszalépett a nyomtatóhoz, a szekrény mögött feltárult vakolathiányból halk, kaparászó siszegés csapott fel. A résből egy vékony, sárgarézből hajlított periszkópcső emelkedett ki lassan, és gőzölgő buborékot fújt a könyvporos levegőbe.