194/4. A járdaszegélyi zátony — A mahagóni kormánymű

Az Antikvárius egyetlen szemöldökvonással nyugtázta a kirakat üvegének koccanó sárga jelzőbóját. A nemzetközi vizeken az ilyen akadályok a kikötői hatóság súlyos hanyagságáról tanúskodtak, ám most nem volt idő az adminisztratív panaszok megfogalmazására.
– Zátonyjelzés, Henderson – állapította meg fagyos precizitással, miközben visszaigazította az orrnyergén a pápaszemet. – A navigációs csatorna szélén sodródunk.
Mielőtt a segéd bármit felelhetett volna, a hátsó falnál álló, nehéz tölgyfa komód belsejéből éles, fémes kattogás csapott fel. A gőzhajóvá nyilvánított üzlet kazánnyomása elérte a kritikus szintet, mire a fiókba rejtött hajónapló-nyomtató magától működésbe lépett. A keskeny papírszalag egyenletes ritmusban kanyargott ki a sárgaréz nyílásból, friss tintaszagot árasztva a könyvporos levegőben.
Henderson az ólmos zsinórt a pultra dobta, és a komódhoz lépett. Letépte a ketyegő szerkezetből kiáramló szalagot, majd a lámpafény felé tartotta.
– A pozíció rögzítve, uram – jelentette ki fanyar fegyelemmel. – A koordináták alapján nyílt vízen tartózkodunk, ám a nyomtató vészjelzése szerint a járdaszegély null egész kettő csomós sebességgel közeledik a bal oldali hajógerendánkhoz.
– Állítsa át a kormányművet – adta ki a parancsot az Antikvárius. – Tolja el a mahagóni ruhásszekrényt két hüvelykkel keletre. Különben zátonyra futunk a mészáros kirakata előtt.
A távolban felbőgött egy mély, rekedt gőzkürt – közvetlenül a zöldséges standja felől.