194/3. A szárazföldi szonda — A mélységi mérés

Az Antikvárius kielégülten bólintott a párás üveg láttán, majd a pult alól előhalászott egy csomózott mérőzsinórt, amelynek végén nehéz, ólomból öntött nehezék csüngött.
– Engedje le a mélységmérőt a levélbedobó nyíláson, Henderson! – utasította a segédjét. – Tengeri ködben vakon haladni fegyelem nélkül megbocsáthatatlan hanyagság.
Henderson mélyet sóhajtott, átvette a zsinórt, és a bejárati ajtón lévő rézréshez lépett. Óvatosan átdugta az ólomsúlyt a csapóajtón. A művelet nem tartott sokáig: alig harminc centiméternyi fonal szaladt ki a kezéből, amikor a nehezék tompa koccanással megállt.
– Hány öl, Henderson? – tudakolta az Antikvárius, miközben a komódon fekvő, megsárgult tengerészeti térképet böngészte egy nagyítóval.
– Körülbelül egy láb, uram – felelte Henderson fanyarul, a résen kilesve. – És ha nem tévedek, a szomszéd fűszeres macskájának a hátára engedtem rá.
– Lehetetlen – csapott a pultra az Antikvárius. – A nemzetközi vízrajzi évkönyv szerint ezen a szélességi körön legalább tizenkét öles mélységnek kellene lennie. A fenékviszonyok nyilván eltolódtak a hirtelen zátonyképződés miatt.
Abban a pillanatban a sűrű, fehéres pára mögül nehéz, fémes koccanás visszhangzott. Egy rozsdás, sárgára festett tengeri jelzőbója bukkant elő a ködből, és finoman nekikoccant a kirakat alsó peremének, mintha csak a járdaszegélyen úszna.