194/2. A tengeri jelzőbója — A szárazföldi ködharang

Az Antikvárius egy rézcsipipesszel óvatosan kiemelte a nyomtatóból az újabb papírszalagot. A papír széle sós párától nedves volt, s apró, vörös betűkkel rögzítette a legújabb navigációs mérföldkövet: közeledés a nemzetközi jelzőbójához.
– Felkészülni a ködjelzésre, Henderson – utasította segédjét az Antikvárius, miközben hanyagul bedobott egy csomó lejárt zárkaingatlan-értesítőt a durogó kályhába. – A nemzetközi vizeken a látási viszonyok romlásakor kötelező a rézharang megkongatása. Enélkül a parti őrség feketeforgalmú kalózhajónak minősíthet bennünket.
Henderson értetlenül pislogott, s a polcon porosodó, cirill betűs enciklopédiák felé nézett.
– De uram, kint ragyogó kora délutáni napsütés van, és a sarki pék épp most tolja ki a friss zsemléket az utcára!
– A meteorológiai jelenségek csupán a szárazföldi hatóságok illúziói – felelte hűvösen az Antikvárius. Ezzel a komód feletti polcra szerelt, apró sárgaréz haranghoz lépett, és határozott mozdulattal megrántotta a zsinórját.
A csilingelő hang nyomán az antikvárium kirakatüvegének belső oldalán azonnal sűrű, fehéres pára csapódott le, az utca zaja pedig egyetlen pillanat alatt tompa, mélytengeri morgássá halkult. Henderson gyanakvóan a faliórára pillantott, amelynek mutatói már nem körbe jártak, hanem észak-északkeleti irányba lengtek ki, mintha egy láthatatlan áramlat sodorná a tégláig átitatott épületet.