193/1. A bejegyzett kazán — A gőzhajtású illeték

Az Antikvárius óvatosan megközelítette a sarkot, és pápaszemét az orrára tolva tanulmányozta a sárgaréz szénlapátot. A fémfelületen az apró parázs nem aludt ki, sőt, szaporán pattogó szikraesőt szórt a padlóra, miközben a levegőben finom szénfüst illata terjengett.
– Úgy tűnik, a tengerészeti hivatal nem ismer tréfát – mondta az Antikvárius, és a nedves pergamen hátoldalára mutatott. – A gyorsjárati pótdíj felszámolásával az épületet automatikusan 'gőzhajtású lapátkerekes kereskedelmi bárkává' minősítették át.
– És a szénlapát? – kérdezte Henderson rekedten, hátralépve a sziporkázó szerszámtól.
– Kazáni tartozék – magyarázta az Antikvárius hűvös, szakmai tárgyilagossággal. – A szabályzat kimondja, hogy aktív gőzhajó nem vesztegelhet üzemi gőznyomás nélkül a csatornában. Mivel ön az imént végzett ingamozgással elérte a gyorsjárati fokozatot, a hivatalilag bejegyzett kazánunkat azonnal fel kell fűtenünk.
– De hát nincs is kazánunk! – fakadt ki Henderson, miközben az ujjai hegyén megérezte a padlódeszkákból felszálló meleget.
– Most már van – felelte az Antikvárius, és a hátsó szoba mélyén álló öntöttvas kályha felé bólintott, aminek az ajtaja halk kattanással magától kitárult. – És amennyiben nem biztosítunk megfelelő huzatot, a vízi rendészet forgalmi akadályoztatásért lefoglalja a helyiséget.
Henderson elhűlve figyelte, ahogy a szénlapát nyele halkan a kályha felé lendül. A padló alatt ekkor mély, ritmikus kattogás kezdődött, mintha egy hatalmas gépezet dugattyúi próbálnának mozgásba lendülni a parketta alatt.