191/9. A ketyegő tisztviselő — A felosztott fűtésszámla

Az Antikvárius elégedetten bólintott, amikor a pékség felőli falfelületen a ritmikus koppanás egyenletes gőzdobogássá szelídült. Henderson ingamozgása milliméterre pontosan felvette a szomszédos dagasztógép ritmusát, s a sötét boltív homályában a tisztviselő feje lassan átvette egy rézöntvény méltóságteljes szürkeségét.
– Pompás hír, Henderson! – kiáltott be az Antikvárius a sötétségbe, miközben az iktatóasztal automatikus fiókjából kiemelt egy frissen nyomtatott bizonylatot. – Ön sikeresen kiegyenlítette az antikvárium elmaradt fűtésszámláját. A szomszéd pékmester pontosan négy pont kéttized pennyt ír jóvá óránként a friss kenyértészta kinetikus átmozgatásáért.
Henderson szeme tágra nyílt a felháborodástól, de a nyakára rögzített tehetetlenségi nehezék nem engedélyezett semmiféle vokális tiltakozást. Minden egyes balra lendülésnél csupán egy halk, precíz kattanás hagyta el a torkát. Nem volt többé köztisztviselő, de még panaszos sem: a ház hivatalos, energiatakarékos közüzemi berendezéseként üzemelt tovább.
Az Antikvárius elégedetten csapta be a leltárkönyvet, ám a pult sarkán álló rézcsengő ekkor nem megszokott hangon csordult ki. Az ajtó alatti résen egy viaszpecsétes, nyirkos boríték csúszott be a padlóra, amelyből tompa, mély tengerzúgás hallatszott.