191/7. A lendülő ellensúly — A regisztrált kilendülés

A lánczörgés ritmusa meglepő pontossággal vette át Mr. Henderson kényszerű ingamozgását. A hátsó szoba félhomályából egy hatalmas, öntöttvas számlappal felszerelt lendkerék gurult elő, amelynek fogaskerekei kormos gőzt pöffentettek a mennyezet felé. A szerkezet vastag drótkötéllel kapcsolódott a padlóba fúródott sárgaréz nehezékhez, így minden egyes alkalommal, amikor Henderson balra dőlt, a nagy kerék éles csikordulással fordult egy negyedfordulatot.
– Kiváló frekvencia! – kiáltott fel az Antikvárius a pult mögül, miközben egy réz vonalzóval óvatosan méricskélte a levegőben szétoszló gőzt. – Ha ezt a tempót tartani tudja a következő negyedórában, a ház hőtani deficitje teljesen átkerül a szomszédos péküzlet számlájára!
Henderson torka teljesen kiszáradt. Próbált megszólalni, de a mozgás szigorú szinkronja minden kilégzésnél ütemes nyögést préselt ki a tüdejéből. A padlódeszkák alól ekkor apró fémkapcsok pattantak ki, amik lassan, centiméterről centiméterre a hátsó helyiség felé vontatták a sárgaréz nehezéket – s ezzel együtt magát a tehetetlenül lóbálózó Hendersont is.
A kinetikus illeték elszámolása ezzel új szakaszába lépett: a férfi már nem csupán helyben ingadozott, hanem a rögzített pálya mentén egyre közelebb került a sötét boltívhez. A faliórák ingái sorra megálltak, mintha átadnák a helyüket az új, domináns ritmusnak.
A hátsó szoba félhomályából egy apró, rézborítású iktatóasztal körvonalai bontakoztak ki, amelyen egy automatikus töltechnology-toll már lendületesen rótta a sorokat egy kunkorodó papírszalagra.