191/5. A ritmikus súrlódás — A kinetikus pótadó

A kiemelkedő rézkar végén vékony, csiszolt üvegmutató rezgett, amely hajszálpontosan Mr. Henderson mellkasának közepére mutatott. A szerkezet halk, száraz kattogással mérte a másodperceket, elvárva a kimért, ritmikus választ.
– Ne álljon egy helyben, az ég szerelmére! – szisszente az Antikvárius, miközben maga is óvatosan odébb csúsztatta a lábát a hideg padlón. – A tehetetlenség hőveszteségnek számít! Lendüljön!
Henderson lepelként magára öltötte a rettegést, és tétován jobbra billentette a testsúlyát. A nadrágszárára hurokozott fekete fonál azonnal megfeszült, s a hátsó szobából kísérteties, surródó hang felelt a mozdulatra. Amint balra lendült, az óraszekrény üvegmutatója elégedett csendüléssel kísérte a szabályos ívet. Henderson úgy festett, mint egy tiszteletreméltó, ám kiadós sokkot kapott falióra.
A kényszerű ingamozgás azonban nem várt mellékhatással járt. A cipőtalpak és a tölgyfa padló közti súrlódás elhanyagolható mennyiségű, ám a mérőműszerek számára tökéletesen kimutatható hőt termelt. A falon futó rézcsövek zúzmarás rétege pattanva megrepedt, és a fali regiszter fekete tintájú írófeje veszett kaparászásba kezdett.
– Álljon meg... nem, mégse! – dadogta az Antikvárius, és megszeppenten nézte a papírcsíkot, amely futószalagként ömlött a gépből. – A mozgási energiája elpárologtatja a fagykár-illetéket, de a súrlódási többlet miatt most gőzáramlási pótadót vetnek ki Önre!
A hátsó szoba sötétjében ekkor valami nehéz, fémes tárgy gurulni kezdett a padlódeszkákon.