190/6. A teherbíró kötelezettség — A statikai átalány

A réz iktatókocsi számlálója egyetlen éles csörrenéssel állt meg, majd a gépezet oldalából kinyúlt egy apró fémszonda, és finoman megkocogtatta Mr. Henderson térdkalácsát. A férfi mozdulatlanul, szigorú harmincfokos dőlésszögben feszített, akár egy viharvert világítótorony, miközben a szerkezet mélyéből egy apró, nyomtatott bizonylat kunkorodott elő.
– Figyelemreméltó – dünnyögte az Antikvárius, amint lefejtette a papírszalagot. – A tehetetlenségi ellenőrzés lezárult. Úgy tűnik, tévedtem, Mr. Henderson. A gép nem terheli ki a gravitációs pótdíjat.
Henderson szemöldöke kérdően megrándult, de a testét rögzítő láthatatlan feszültség miatt meg sem merte csóválni a fejét. A rézkocsi egy elégedett kattanással visszahúzta a szondáját, és kerekein halk zörgéssel gurult vissza a sötét polcközök közé.
– A hatóság felmérése szerint az Ön által felvett dőlésszög és a mellkasára rögzített tömb tökéletesen kiegyenlíti a hátsó fal statikai hiányosságát – magyarázta az Antikvárius szárazon, miközben igazított egyet a szemüvegén. – Ön jelen pillanatban nem elhajló vásárló, hanem hivatalosan bejegyzett, szerkezeti teherhordó oszlop. A minisztérium nemhogy illetéket nem vet ki, de havi állagmegóvási átalányt utal ki az Ön bal cipőjének.
Az Antikvárius egy rézkrajcárt ejtett Henderson ferdén álló zsebébe, majd egy poros tollseprűt támasztott a férfi mozdulatlan vállához. Henderson megdermedve állt a ferde egyensúlyban: a bolt szerves alkatrészévé vált, eltávolíthatatlanul és visszavonhatatlanul.
A hirtelen beálló száraz csendben a hátulsó helyiség mélyéről tompa, gőzös szisszenés hallatszott, és egy elfeledett sárgaréz csővezeték pulzálni kezdett a falban.