189/8. A kalibrált tengeribetegség — A belső inga

Henderson egy tétova lépést tett volna, de lábában hirtelen felébredt egy ősi, lassan ringatózó ritmus. A szárazföldi tengeribetegség nem külső hullámokat okozott, hanem belső, tektonikus elmozdulásokat, melyek diszkréten rendezték át szervei elhelyezkedését. Mintha a bolt padlója hullámozna, de csak a saját testében.
Az Antikvárius intett. – Kérem, Mr. Henderson, az első napokban még óvatosan. A belső inga csak most kalibrálódik. Ez a… stabil instabilitás lényege – mondta, mintha a legtermészetesebb dologról beszélne.
A végrehajtó rák, mintha csak a mondandóját egészítené ki, halkan kattogva megpróbált felmászni Henderson másik csizmájára. Henderson ösztönösen visszarántotta lábát, felrúgva egy apró, poros földgömböt a pult alól. A kontinensek riasztó sebességgel forogtak, jelezve, hogy a világ még mindig a tengerek uralma alatt áll, legalábbis a hivatalos papírokon.
A felelősségtömb ismét megremegett mellkasán, búgó rezonanciával, mintha hajótest motorja indulna be a szárazdokkban. Henderson tudta, a küzdelem a túlélésről szól. A bolt ablakán túl sötétedett, és a távoli ködkürt hangja – most már az ő személyes, belső kürtje – egyre hangosabban bömbölt. A szárazföldi tengeribetegség végérvényesen honosítva lett, és Henderson úgy érezte, mintha egy tenger alatti áramlat sodorná egy ismeretlen zátony felé, mely valahol a könyvespolcok mélyén rejtőzött.