189/7. A szárazföldi hajótest – A honosított tengeribetegség

A kés nem puszta bontóeszköz volt, sem gyilkos fegyver. Az Antikvárius egyetlen, rutinos csuklómozdulattal egy alig látható rést talált két ősi padlódeszka között, s beletolta a pengét. Ezt követően egy halk, magas hangú zúgás csatlakozott a távoli ködkürt mélabús bőgéséhez, finoman megváltoztatva a padló hullámzásának ritmusát. A géprák, mintha csak parancsot kapott volna, megújult lendülettel kezdett szaladgálni.
Precíz mozdulatokkal egy apró, foszforeszkáló pecsétet rajzolt Henderson csizmájának orrára, mintha egy frissen lehorgonyzott hajótest papírjait intézné. Henderson, a felelősségtömb súlya alatt nyögve, érezte, ahogy a „szárazföldi tengeribetegség” új, sokkal mélyebb fázisba lép. A sűrített teher a mellkasán vibrálni kezdett, pulzálva a géprák által hagyott világító nyommal.
– Mi ez?! – kérdezte Henderson, hangja a tengeri szélben reszkető vitorlákra emlékeztetett. – Egy újabb büntetés?
Az Antikvárius végre felnézett, és szemében a régi könyvek poros bölcsessége tükröződött. Egy halvány, fáradt mosoly jelent meg az arcán. – Dehogy büntetés, Mr. Henderson. Ez a vámhatósági „Szárazföldi Áthajózási Engedély” – mondta halkan, miközben egy mikroszkopikus pecsétet nyomott Henderson csizmájának talpára a bontókés végével. – Mostantól hivatalosan is ‘szárazföldi hajótestnek’ minősül. A zálogjog érvényes, a vám kifizetve, a tengeribetegség pedig… – itt elmosolyodott, mintha egy rég elfeledett versszak jutott volna eszébe – „jogosult mellékhatás”. Gratulálok, immár teljes jogú tagja a szárazföldi flotta-nyilvántartásnak.
Henderson kétségbeesetten nézett le a világító pecsétre, a bilincsre, a rákra, majd az Antikváriusra. A feloldás helyett hivatalosan rögzítették a baját, és még gratuláltak is hozzá. A felelősségtömb, mintha megkönnyebbült volna a hivatalos státusztól, abbahagyta a rezgést, de súlya változatlan maradt. Henderson számára a bolt már nem egy antikvárium volt, hanem egy kikötő, ahonnan sosem indulhatott el.