189/6. A kikötői sortűz — A szárazföldi tengeribetegség

A ringó padlózat azonnal megpróbálta kibillenteni Hendersont az egyensúlyából, ám a lefoglalt csizmája konokul rátapadt a tölgyfadeszkára, mintha acéllánccal rögzítették volna. A falakon függő barométerek mutatói egyszerre csaptak át a viharzónába.
A pult mélyéről hirtelen éles, pattanó dörrenés hallatszott. Egy alig ujjnyi sárgaréz ágyú tolta ki a csövét a fiókelőlap réséből, s apró, kénszagú füstfelhőt pöfögött a levegőbe. A miniatűr golyó precízen gallyra vágta Henderson nadrágszárának alsó gombját.
– Figyelmeztető lövés – jegyezte meg az Antikvárius, miközben egy viaszosvászon matrózkönyvet nyitott ki a pulton. – A vámhatóság nem tűri a halogatást, ha egy Illetéktelen Hordalék-objektum belép a felségvizeikre.
Henderson mellkasán a felelősségtömb a dörrenésre éles, vészjósló szisszenéssel reagált: a tömb sűrűsége megkétszereződött, s a gravitáció hirtelen lefele rántotta a férfi vállát. A deszkák alatt futó láthatatlan láncok feszültek.
– Állítsa le ezt a kabarét! – zihálta Henderson, miközben elkeseredetten kapaszkodott a pult szélébe. – Én nem vagyok sem hordalék, sem kapitány!
Az Antikvárius azonban fel sem nézett. A pult alól egy hosszú, keskeny bontókést húzott elő, s a pengével kimérten a hullámzó padlódeszkák közé szúrt, pontosan a géprák mögé.