189/4. A tengeri zálogjog — A padlódeszka-zátony

Henderson megpróbálta felemelni a jobb lábát, de a csizmája sarka mintha egybeolvadt volna a tölgyfa padlóval. Amikor megrántotta, a pult alól száraz, recsegő hang hallatszott, mintha egy apró csörlőt tekertek volna meg a sötétben.
– Úgy tűnik, a zálogjog máris rögzítette a pozícióját – jegyezte meg az Antikvárius, és kivett a zsebéből egy pár sárgaréz csipeszt. – Ne rángassa, Henderson úr! Ha elszakad a mikroszkopikus lánc, a kamatláb azonnal áttér a szárazföldi végrehajtásra, és higgye el, a tölgyférgek sokkal agresszívabbak, mint a tengeri makkok.
– Csak a lábamat akarom kiszabadítani! – suttogta Henderson rekedten, miközben a mellkasán feszülő nehéz vastömb halkan zümmögni kezdett, mintha egy apró gőzgép fűtene be a pántok alatt. – Nem lehetek egy antikvárium padlójához láncolva egy láthatatlan flotta miatt!
– Ez nem láthatatlan, csupán méretarányos – javította ki az öregúr, majd lámpást gyújtott, és a padlóra világított.
A sárga fényben jól látszott, hogy Henderson cipőtalpa körül vékony, sós vízből álló gyűrű szivárog elő a deszkák réseiből. A vízben apró, fénylő pontok úszkáltak, és a fal mentén lassan kúszni kezdett a száraz, sós tengeri levegő illata, teljesen elnyomva a régi könyvek penészes szagát. Az Antikvárius megnyugtatóan magyarázta, hogy ez csupán a helyi könyvelési egyensúly fizikai kivetülése: a felhalmozott tartozás súlya hidrosztatikai nyomást gyakorol a valóság helyi szövetére.
Henderson megadón sóhajtott, és megpróbálta kikötni a cipőfűzőjét. Ám mielőtt hozzányúlhatott volna, a lába melletti repedésből egy apró, sötét tárgy emelkedett ki a sós vízből. Egy gyufásskatulyányi, vasalt sarkú fadoboz volt az, amely halkan ringott a deszkák között, és a belsejéből ütemes, sürgető kopogás hallatszott.