189/2. A hordozható teher — A súlyos megkönnyebbülés

Az ajtócsengő rekedt csilingeléssel jelezte a tisztviselő távozását. Mr. Henderson óvatosan tett egy lépést előre, de a szegycsontján feszülő elpusztíthatatlan tömb azonnal visszarántotta; a pántok halk nyikorgással feszültek meg a mellkasán, mintha egy kisebb üllőt akasztottak volna a nyakába.
Az Antikvárius óvatosan lépett ki a könyvespolcok mély árnyékából. Szemüvegét igazgatva, elégedett, szinte atyai pillantással méregette a fekete hevedert.
– Látja, Henderson úr? – jegyezte meg halk, derűs hangon. – A bürokráció néha meglepően rugalmas. Ön most teljesen szabad ember, csupán némi kézzelfogható súlyt kell hordoznia. Ráadásul az ergonómiai kiképzés kifejezetten javítja a tartását.
– De hát ez elviselhetetlenül hideg és nehéz! – nyögte Henderson, miközben gyanakodva próbálta a hüvelykujját a bőrszíj alá feszíteni. – Hogyan fogok én így könyvelni vagy akár csak meghajolni?
– A sűrített felelősség fizikája rendkívül képlékeny – magyarázta az Antikvárius biztatóan, miközben közelebb lépett. – Ha Ön megnyugszik és elfogadja a helyzetét, a tömb fajlagos tömege érezhetően csökkenni fog. A tagadás az, ami nehézzé teszi a fémet.
Henderson vett egy mély lélegzetet, s amint próbált nem gondolni a mulasztásaira, a szegycsontját nyomó teher valóban engedni látszott a szorításból. Ám mielőtt teljesen megkönnyebbülhetett volna, a pult alól mély, ritmikus kattanássorozat hallatszott: a kis fahajó kormánylapátja magától elfordult, s a bolt csendjében parányi, fémmentes ágyúlövés dördült el.