188/3. A tömörített ítélet — A tárgyiasult felelősség

Henderson kirántotta a kezét a gép kiadónyílásából. A markában lévő nehéz, szurokszerű tömb meglepő gyorsasággal szilárdult meg a helyiségben kanyargó fagyos gőzben. Nem korom volt ez és nem is olvadt fém, hanem egy tömör, jéghideg ólomtömb, amely olyan súllyal húzta a tenyerét, mintha a teljes kazánház anyaga abba a néhány centiméteres felületbe sűrűsödött volna.
– Látja? Tiszta ásvány! – zihálta Henderson, s megpróbálta az asztalra dobni a tárgyat, de az olyan nehéz volt, hogy mély horpadást hagyott a keményfa lapban. – Bármi is ez, nem hivatalos irat. Nincs rajta tinta, így a revíziónak nincs alapja!
Az Antikvárius szaggatottan szedte a levegőt, miközben hátrált egy lépést. Remegő ujjal mutatott a fekete tömb oldalára, ahol a lecsöpögő szurok alól éles, préselt betűk bukkantak elő.
– Ön még mindig nem érti, Henderson úr... – suttogta. – A szerkezet nem eltüntette a mulasztást, hanem tárgyiasította.
A tömb oldalán a meg nem történt kazánrobbanás hiányzó adatai álltak, hibátlan dombornyomással. Alatta pedig ott virított Mr. Henderson saját ujjlenyomata, kiegészítve a pontos dátummal. A felelősség nem vált köddé; elpusztíthatatlan, hivatalos nehezékké alakult, amelyet a hivatali szabályzat értelmében a felelős személy köteles élete végéig magánál hordani.
Abban a pillanatban az antikvárium elülső helyiségében megszólalt az ajtó feletti rézcsengő, s a fapadlón nehéz, vasalt csizmák lépteinek zaja visszhangzott.