188/2. A sűrített felelősség — A visszafejtett egyenleg

Mr. Henderson megrázta elzsibbadt ujjait, majd óvatosan felemelte az asztalra ejtett, teljesen hófehérré vált naplót. A papír hideg volt, mint a decemberi ablaküveg, s egyetlen betű sem látszott rajta. A hivatalos pecsétek, a hiányjelzések és a megrovások mind kámforrá váltak.
– Látja? – vigyorgott Henderson, miközben a lehelete apró gőzfelhőkben csapódott le a kőpadlón. – Nincs dokumentum, nincs mulasztás! A Termikus Különítmény törvényei szerint a nem dokumentált kazánrobbanás csupán egy túlságosan meleg délutáni pletyka!
Az Antikvárius azonban nem tűnt meggyőzöttnek. Megigazította pápaszemét, és a némán ingadozó sárgaréz inga felé mutatott a gőzben.
– Ön félreérti a szerkezetek természetét, Henderson úr. Ez nem egy megsemmisítő gép, hanem egy visszafejtő szintetizátor. A tinta nem tűnt el a világból, csupán visszatért a folyékony halmazállapot előtti fázisába.
Henderson gyanakvón pillantott a sárgaréz tölcsérre. A gép mélyén halk, kotyogó hang hallatszott, mintha nehéz szirup forrna egy zárt tartályban. Az Antikvárius elmélete szerint a szerkezet nem a múltat törölte el, hanem a felelősség súlyát sűrítette tiszta kémiai vegyületté – ha így volt, Henderson mulasztása nem elpárolgott, hanem kézzelfogható fémtömeggé változott a szerkezet belsejében.
Hogy bebizonyítsa az elmélet helytelenségét, Henderson a gép oldalán lévő kiadónyíláshoz lépett, és benyúlt a sötét résbe. Ujjai valami nehéz, szurokszerű tárgyat érintettek.