188/1. A fordított tintasugár — A meg nem történt revízió

A fémcsőr utolsó klattyanása után a sűrű, fekete tinta, amely eddig az óraszerkezetet borította, vékony erekben elindult felfelé a gravitációt meghazudtolva. Mr. Henderson elégedetten dörzsölte a tenyerét. Ha az idő visszafelé pörög, és a számlák megsemmisülnek, akkor a Termikus Különítmény szigorú revizorai sem kérhetnek számon semmit. Előhalászta zsebéből a hivatalos ellenőrzési naplót, hogy a legutóbbi, katasztrofális jelentést is a fogaskerekek közé vesse.
– Gondoljon bele, kedves barátom! – lelkendezett Henderson. – Ha ezt a jelentést eltüntetjük, a múlt havi kazánrobbanás jogilag meg sem történt! A felelősség elpárolog, mint a gőz!
Az Antikvárius azonban nem osztozott a naiv lelkesedésben. Észrevette, hogy a szoba sarkaiban a könyvespolcokról a régi, bőrkötéses kötetek aranyozott gerincfeliratai is halványulni kezdenek. A tinta nem egyszerűen eltűnt, hanem visszavándorolt a forrásához. Egy halk, sziszegő hang kíséretében a gép belsejéből egy apró, sárgaréz tölcsér emelkedett ki, amely mohón szippantotta magába a levegőben lebegő korom- és tintaszemcséket.
Mielőtt Henderson elengedhette volna a naplóját, a papírlapok hirtelen merevvé váltak, mint a jég. A tintával írt sorok nem elhalványultak, hanem éles, fekete szilánkokká fagyva pattogtak le a lapról, egyenesen a tölcsérbe. Henderson ujjai elzsibbadtak a hirtelen jött hidegtől. Amikor lenézett a kezére, a bőrén lévő hivatali pecsétnyomok is fekete porszemekként kezdtek leválni.
A szoba túlsó végében, a legsötétebb sarokból ekkor egy nehéz, fémes csikordulás hallatszott, mintha egy láthatatlan ajtó záródott volna be örökre. Egy magányos, rézbevonatú inga kezdett el lengeni a gőzben, teljesen némán.