187/7. A hátsó szoba árnyéka — A megrepedt rugó

Mr. Henderson nem az a fajta ember volt, aki hagyni hagyja a sorsot csak úgy sóhajtozni egy sötét raktárban. Előhúzta zsebéből a hivatalos nyomásmérő rézkulcsát, és határozott, bár kissé remegő léptekkel megindult a hátsó szoba felé. Az Antikvárius csendben követte, hóna alatt az újra csendessé vált, gótikus címlapú atlasszal.
A hátsó helyiségben nem a Termikus Különítmény eltévedt kazánja fogadta őket, hanem egy tisztázatlan eredetű, mennyezetig érő szerkezet. Úgy festett, mintha egy tizennyolcadik századi falióra belső alkatrészeit valaki egy öntöttvas szövőszékkel házasította volna össze, ráadásul az egészet vastagon bevonta a tintatartóból elszabadult, ezüstösen csillogó szurok. A gépezet közepén egy hatalmas, fogazott rézkerék fordult át éppen – nehézkesen, mint egy lusta állat, amely most ébredezik százéves álmából.
– Látja? – mutatott rá Henderson büszkén a kulcsával, miközben a gőz körüllengte a bokáját. – Ez egyértelműen a központi fűtés elhanyagolt biztonsági szelepe! Csupán a lerakódott korom miatt kattog ilyen furcsa, ritmikus dallamra.
Azzal a hivatalnok odalépett a szerkezethez, és habozás nélkül a legközelebbi rézcsavarhoz illesztette a szerszámát. Abban a pillanatban, ahogy meghúzta a csavart, a gépezet nemhogy leállt volna, de egy gúnyos pendüléssel elengedett egy parányi rugót. A rugó közvetlenül Henderson mellényzsebébe hullott, mire a férfi zsebórája azonnal hátrafelé kezdett el ketyegni, másodpercenként három évet visszaszámolva.
Az Antikvárius finoman végigsimította a gép oldalát, ahol a sűrű tintaréteg alól egy újabb szimbólum bukkant elő: a falról ismert madár körvonala, amint épp a fogaskerekek közé csipegetett.