186/4. Az elmozdult idő — A néma leltár árnyéka

Az antikvárius szeme azonnal a faliórára siklott. A megállt mutatók, melyek évtizedek óta mereven dacoltak az idő múlásával, most egyetlen, alig hallható kattanással, mégis határozottan elmozdultak. Nem sokat, csak egy hajszálnyit, de éppen elegendő volt ahhoz, hogy a férfi torkában megakadjon a levegő. Mintha az abszurd hivatalos értesítés nem csupán a hangok rendjét borítaná fel, hanem magát az időt is kikezdte volna. Félelem suhant át rajta, de gyorsan félretolta. A Hivatal nem tűr halogatást, még akkor sem, ha az univerzum óraműve összezavarodik.
Félretéve a borítékot, az antikvárius körbetekintett. Könyvek, porcelánfigurák, üvegkancsók – minden a megszokott rendben állt, mégis, most valami másként rezonált a tekintetében. Hogyan lehetne „Néma Nyilatkozatot” kiállítani egy olyan tárgyról, mint például a kopott, bőrbe kötött Balzac-kötet, amely oly sok történetet rejt magában? Vajon a leírt szavak, a gondolatok, melyeket évezredek óta hordozott, nem generálnak valami csendes, belső zümmögést? A Hivatal ezt is számon tartja majd?
Elkapott egy öreg, megfakult földrajztérképet a polcról. Óvatosan megrázta, majd a füléhez emelte. Válaszra várt. Csend volt, természetesen. De *milyen* csend? Az a fajta csend, ami valóban a hallgatásról szól, vagy az a fajta, ami csak ügyesen elrejti az „illegális decibeleket”? A lábjegyzet a „decibel-tömeghiányról” motoszkált a fejében. Ha egy tárgy *nem* zümmög, de zümmögnie *kéne*, akkor az hiányt generál, ami adósságot szül?
Ez a gondolat legalább annyira elborzasztotta, mint amennyire megnevettetni próbálta magát rajta. Képzeletében megjelent Mr. Henderson, ahogy lelkesen, de valószínűleg nem éppen hivatalosan, megpróbálja majd kijátszani a rendszert. Talán bélyegeket ragaszt a hangtalan tárgyakra, melyekkel igazolja azok „akusztikai fedezetét”, vagy egyszerűen csak kitalálja, hogy a csend is egyfajta valuta, amit el lehet adni.
Az antikvárius felsóhajtott, majd elindult a pult mögé. Elővette a hőtani auditból megmaradt, félig felhasznált tintapárnát és egy üres pecsétnyomót. Ha a hangtalanságot kell igazolni, akkor azt papírra kell vetni. Néma írásjelekkel. Talán egy különleges, alig hallható tintával. Miközben azon töprengett, hol szerezhetne be „akusztikailag hitelesített papírt”, tekintete egy apró, réztárgyra tévedt, ami a pult szélén rejtőzött: egy miniatűr gramofontölcsér, melynek szája némán bámulta a bolt félhomályát. Hangtalanul.