Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
186/3. A néma leltár — Az elveszett decibelek könyvelése
Az antikvárius várt, míg a sötét köpenyes alak végleg elenyészett a gomolygó ködben, magával víve a párolgó hangok alig érzékelhető szisszenését. Aztán, egy sóhajjal, ami az újonnan beállt akusztikai egyensúlyban talán egy decibellel túl hangos volt, lehajolt. Az indigókék boríték érintetlenül feküdt a hideg kövön, éles kontrasztban az üzlet félhomályában táncoló porszemekkel. Felvette, érezve a bürokratikus terhét a kimondatlan követeléseknek.
Belül, ahogy számított rá, nem bocsánatkérés lapult, hanem egy precíz utasítás: „Értesítés az Akusztikai Egyenleg Rendezéséről – Kötelező Néma Leltár.” A kifejezés gúnyosan visszhangzott a fejében. Micsoda abszurdum! Először a hőmérséklet, most a hangok. Vagy inkább a hangok hiánya. A Hivatal, úgy tűnt, a teljes környezeti spektrumot katalogizálni kívánta, beleértve a „potenciálisan létező, de jelenleg nem észlelhető decibel-tömeghiányt” is. Ez utóbbi, egy apró lábjegyzetben, különösen zavarba ejtő volt.
A Hivatal nemcsak a csendet akarta számon tartani, hanem azt is, ami a csendben *elveszett*. Mintha a város hangjai nem egyszerűen eltűnnének, hanem valahová máshová vándorolnának, és onnan, mint valami adósság, visszatérnének a könyvelésbe. Az antikvárius elképzelte, ahogy a mélyből feltörő morgás, a rég nem hallott harangszó, vagy a Mr. Henderson porcelánválla által elnyelt, sosem volt zümmögés egyenként megjelenik a mérleg „tartozik” oldalán.
A levél „Akusztikai Aláírási Protokollt” vázolt, mely előírta, hogy minden csendes tárgynak rendelkeznie kell egy „Néma Nyilatkozattal”, igazolva hangtalanságát, és azt, hogy „nem tart vissza illegális decibeleket”. A határidő rövid volt, a büntetés – akárcsak a hőtani auditnál – aránytalanul magas. Az antikvárius reménykedett, hogy a Hivatal logikájába mégiscsak bele lehet majd illeszteni az ő kis zugát, de a feladat egyre nehezebbnek tűnt. Elhatározta, hogy még aznap délután átnézi az auditi előírásokat.
A pult mögött, egy régi falióra, melynek mutatói már évtizedek óta megálltak, hirtelen egy halk, de éles kattanással elmozdult egyetlen millimétert.
Belül, ahogy számított rá, nem bocsánatkérés lapult, hanem egy precíz utasítás: „Értesítés az Akusztikai Egyenleg Rendezéséről – Kötelező Néma Leltár.” A kifejezés gúnyosan visszhangzott a fejében. Micsoda abszurdum! Először a hőmérséklet, most a hangok. Vagy inkább a hangok hiánya. A Hivatal, úgy tűnt, a teljes környezeti spektrumot katalogizálni kívánta, beleértve a „potenciálisan létező, de jelenleg nem észlelhető decibel-tömeghiányt” is. Ez utóbbi, egy apró lábjegyzetben, különösen zavarba ejtő volt.
A Hivatal nemcsak a csendet akarta számon tartani, hanem azt is, ami a csendben *elveszett*. Mintha a város hangjai nem egyszerűen eltűnnének, hanem valahová máshová vándorolnának, és onnan, mint valami adósság, visszatérnének a könyvelésbe. Az antikvárius elképzelte, ahogy a mélyből feltörő morgás, a rég nem hallott harangszó, vagy a Mr. Henderson porcelánválla által elnyelt, sosem volt zümmögés egyenként megjelenik a mérleg „tartozik” oldalán.
A levél „Akusztikai Aláírási Protokollt” vázolt, mely előírta, hogy minden csendes tárgynak rendelkeznie kell egy „Néma Nyilatkozattal”, igazolva hangtalanságát, és azt, hogy „nem tart vissza illegális decibeleket”. A határidő rövid volt, a büntetés – akárcsak a hőtani auditnál – aránytalanul magas. Az antikvárius reménykedett, hogy a Hivatal logikájába mégiscsak bele lehet majd illeszteni az ő kis zugát, de a feladat egyre nehezebbnek tűnt. Elhatározta, hogy még aznap délután átnézi az auditi előírásokat.
A pult mögött, egy régi falióra, melynek mutatói már évtizedek óta megálltak, hirtelen egy halk, de éles kattanással elmozdult egyetlen millimétert.
Ebben a részben
Szereplők
- az-antikvarius
Helyszín
- fo-helyszin
Előző jelenet szereplői
- az-antikvarius
- mr-henderson
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.